Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Állatok

zsirafok.jpgZsiráf(giraffe):

A zsiráf (Giraffa camelopardalis) Afrikában élő párosujjú patás emlősállat, a legmagasabb és leghosszabb nyakú szárazföldi élőlény. A szavannák lakója az ókortól kezdve kedvelt attrakció volt – Rómában először Julius Caesar mutatott be zsiráfokat az amfiteátrumi játékokon – és ma is népszerű szafarikon és állatkertekben. Neve arab eredetű, olasz közvetítéssel jutott el a magyarba a késő középkorban. A tudományos nevében szereplő camelopardalis a faj addig használt nevére, a görög kamélopardaliszra („tevepárduc”) utal. A zsiráf Büzantioszt, aki az első ókori híradást adta a különös állatról, a magassága miatt a tevére emlékeztette, a bőre mintázata pedig a párducéra hasonlított. A magyar nyelvújító mozgalom lázában tízezer új szót alkottak, a zsiráf neve is sorra került és a „foltos nyakorján” nevet kapta a nyelvújítóktól, de ez a nyakatekert elnevezés rövidesen kikopott a használt nyelvből és a zsiráfnak megmaradt a ma is használt elnevezése.

 

 

 

 

lajhi.jpgLajhár(sloth):

A lajhárok (Folivora) az emlősök osztályának (Mammalia), a vendégízületesek öregrendjének (Xenarthra), azon belül a szőrös vagy páncélozatlan vendégízületesek rendjének (Pilosa) egyik alrendje. A csoport megítélése korábbi rendszerekben (Brehm, Dudich−Loksa-féle állatrendszer, Urania Állatvilág) is hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy a lajhárokat csak egy családnak tekintették, mivel a vendégízületesek csak egy rendet képviselt – a mai öregrendi szintje helyett. A lajhárok legközelebbi ma élő rokonai a hangyászok (Vermilingua), melyekkel együtt alkotják a szőrös vendégízületesek rendjét. A ma élő lajhárok szinte csak maradványai az egykor nagyon alakgazdag csoportnak. A kihalt lajhárféléket a taxonómia több családba sorolja, melyek között elefánt nagyságú, hatalmas növényevőket is találunk. A ma élő fajok jellegzetes fán lakó állatok, melyek annyira szélsőségesen alkalmazkodtak ehhez az életmódhoz, hogy a földön szinte alig tudnak mozogni.

 

 

 

 

 elfi.jpg

Elefánt(elephant):

Az afrikai elefánt (Loxodonta africana) a Földön ma élő legerősebb és legnagyobb szárazföldi emlősállat. Eredendően szavannákon él, ám kitűnően alkalmazkodik ahhoz, hogy Afrika más, különböző éghajlatú területein is megélhessen, azonban élőhelyének közelében mindenképpen ivóvízforrás kell hogy legyen.

 

 

 

 

 

zebik.jpg 

 

Zebra(zebra):

A Grévy-zebra (Equus grevyi) a páratlanujjú patás (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül a lófélék (Equidae) családjába tartozó ritka, kelet-afrikai, a négy zebrafaj legnagyobbika. Nevét Jules Grévy19. századifranciaköztársasági elnökről kapta, aki egy ilyen állatot kapott ajándékba Abesszíniától.A Grévy-zebra ma kizárólag Dél-Etiópia (az Ogaden és az Avas völgye) és Kenya száraz területein, bozótosokban és füves pusztákon fordul elő mind kisebb számban. Szomáliából az 1970-es években pusztult ki végleg.  A többi zebrafajtól jól elkülöníthető igen sűrű fekete csíkozása miatt, amely fehéres-krémszínű hasán és a fehérrel keretezett fekete orrán kívül egész testét, robusztus nyakát és fejét, illetve végtagjait is borítja. Hátán a gerinc mentén fehérrel keretezett fekete sáv fut végig. Sörénye rövid, durva szőrű. Marmagassága átlagosan 135-160 centiméter, fara ennél némileg alacsonyabb. Testhossza 250-275 centiméteres, farka 55-75 centiméter. A faj átlagos testtömege 350-450 kilogramm között mozog.

 

 

 

 

 pandacska.jpg

 

 

Panda(panda):

Az óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca), eredeti rendszertani nevén Ursus melanoleuca (fekete-fehér medve), vagy bambuszmedve a medvefélék (Ursidae) családjába tartozó emlős. Elterjedése csak maradványfoltokra korlátozódik Közép- és Dél-Kínában.

Az óriáspanda táplálékának 98%-a bambusz, bár méz, tojás, hal, jamszgyökér és egyéb is szerepel az étlapján. Könnyedén felismerhető a szemét, fülét és kerek testét körülvevő nagy fekete foltjairól. Az óriáspanda veszélyeztetett állat, mintegy 1600-3000 egyed él szabadon Kínában.

 

 

 pingu.jpg

Pingvin(penguin):

A pingvinfélék (Spheniscidae) a madarak osztályának, a pingvinalakúak (Sphenisciformes) rendjébe tartozó egyetlen családja. 6 nem és 18 faj tartozik a családba.

 Előfordulások:

A Föld déli féltekéjén élnek. Leginkább Dél-Amerika déli részét és a Déli-sark körüli tengereket lakják.

 Megjelenésük:

A pingvinek különös testalkatú madarak. Szárnyukban az evezőtollak hiányoznak. Szárnyaik csak a vízben való evezésre alkalmasak, de a repülésre nem. Csőrük egyenes, oldalt összenyomott, nincs térdük, ezért nem tudnak ülni. Lábaik négyujjúak, rövidek, és annyira hátul vannak, hogy a szárazon csaknem egyenesen állanak. A vízben egészen elmerülnek, és fókák módjára mozognak. Rövid farkuk általában 32 tollú. Testük nehézkes, bőrük alatt vastag zsírréteg van, csontjaik olajos velőtartalmúak. Hasuk fehér, hátuk fekete, amely az álcázásban segíti őket.A halak, melyekre vadásznak, alulról a víz felszínéhez hasonlónak látják, fekete hátuk pedig a tengerfenékszínébe olvad be, így a felettük úszó ragadozók (pl. leopárdfóka) kevésbé láthatják meg.

 Életmódjuk:

Táplálékuk halakból, illetve krillekből áll. Szárnyaik a vízi élethez alakultak ki, röpképtelen madarak. A szaporodási időszakban a költőhely és a tenger között ingáznak. Egyébként a tengereken töltik szabad idejüket, szigeteken (esetleg jéghegyeken) pihennek meg.

 Szaporodásuk:

Többségük kettő, legfeljebb három tojást rak, kivétel a király- és a császárpingvin, kicsinyeik pelyhesek és fészeklakók.

 Globális felmelegedés:

Néhány pingvinfajt sújtja a globális felmelegedés például a galápagosi pingvint, mert ha elmarad a hideg évszak, az veszélyezteti őket, de a királypingvin kihasználja a globális felmelegedést, mert az élő helyei a sziklás partok terjeszkedtek és így élőhelyhez jutott, csak a tenger elfogyó éléskamrája fenyegeti a királypingvint.

 

 


Barna medve(brown bear):

A barna medve (gyakran egybeírva barnamedve; Ursus arctos) a medvefélék (Ursidae) családjának legsikeresebb faja, az egyik legnagyobb termetű szárazföldi ragadozó.

 

Elterjedése, élőhelye

Az eurázsiai kontinens mintegy felén, továbbá Alaszkában, valamint az USA és Kanada nyugati részén is megtalálhatjuk. Mexikóból és az Atlasz-hegység vidékéről (ahol két különálló alfaja élt) mára kihalt. Különböző alfajai rendkívül változatos élőhelyekhez alkalmazkodtak a félsivatagoktól a magashegységeken át a tundráig; az alfajok testfelépítése, mérete és viselkedése egyaránt jelentősen különbözik. A törzsváltozat a mérsékelt égöv magasabban fekvő, egybefüggő erdőségeit kedveli.

Megjelenése, életmódja

Teste 1–3 m hosszú, tömege ennek megfelelően 100–800 kg.

A barna medve a gyakorlatban tipikus mindenevő; megeszik gyakorlatilag mindent, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, éppen rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt. A táplálék után kutatva előszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, mint például az egereket, mormotákat. Étrendjében kiemelt helyen szerepelnek az ízeltlábúak, így például a molyok lárvái, a mézet pedig közmondásosan kedveli.

Szaporodás

A nőstény medvék a 10–30 napig tartó ösztruszban több hímmel is párosodhatnak. A hímek megküzdenek egymással a párosodás jogáért, és a nyertes 1–3 hétig igyekszik is védeni a megszerzett nőstényt.

Leginkább május és június között párzanak,

 

 




 

 

 

 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 42526
Hónap: 290
Nap: 6